2024/2025

Sítábor a Magas-Tátrában

2025. január 25-29. között újra volt svetitses sítábor.
Lengyelországban a festői Bialka Tatrzanska sípályáit hódította meg a 47 lelkes résztvevő.
A síelés mellett, ill. a sportolás által lehetőségük nyílt kötetlen formában egymás és önmagunk megismerésére, fejlődésre, derűre, meghittségre is.

Házszentelés az óvodában

Az óvodánkban is elkezdődött az új évünk. Régi, szép keresztény ünnepünkről minden évben megemlékezünk január első napjaiban. Németh István atya a házszentelés szertartásáról beszélt a gyermekeknek, elmesélte a szokásokat és közösen kértük imádságunkban, hogy legyen „Békesség e háznak! És minden lakójának!” és „Krisztus áldja meg e hajlékot!”

Diákok „a sárkány nyomában”

Gimnáziumunk humán munkaközössége 5-6. évfolyamos diákok számára hirdetett kreatív olvasási kihívást, amelyen Kertész Erzsi A sárkány nyomában című regénye volt a téma. A versenyzők címert készítettek, négysorost írtak, tárgyakat ajándékoztak a regény szereplőinek, és egy-egy jelenetet adtak elő a műből.  tovább >>

MCC Tehetségtábor Zánkán

Gimnáziumunkból 5 diák vett részt az MCC Téli Tehetségtáborában, ahol változatos programokban volt részük. Gazdaságtudományi, politikai, pénzügyi előadásokat hallgattak, pódiumbeszélgetéseken, workshopokon volt alkalmuk szerepet vállalni, emellett kulturális élmények (színházi előadás, táncház) vártak rájuk. Ellátogattak Tihanyba is, az apátságban Barkó Ágoston, a Tihanyi Bencés Múzeum igazgatója vezette körbe a táborozókat.

Dobogós helyek az egyházmegyei szavalóversenyen

A hétvégén 320 gyerek versenyzett három helyszínen és öt korosztályban az egyházmegyében. A 7-8. osztályosok között PEÁK VILLŐ (7.A) III., FEKETE KRISTÓF (8.A) I. helyezést ért el. Mászlainé dr. Nagy Judit tanárnő felkészítő pedagógusként és zsűritagként is jelen volt az eseményen.
Gratulálunk gimnazistáinknak!

Úszóink az élen

Az úszó diákolimpia városi fordulójában iskolánk két diákja is remek eredményeket ért el. Hornyák Katalin Elizabet (7.A) a „B” kategória IV. korcsoportjában 100 méter mellúszásban második, 100 méter hátúszásban első helyen végzett. Kinczel Adrienn (9.B) az „A” kategória IV. korcsoportjában 100 méter gyorsúszásban második, 200 méter vegyesúszásban első helyezett lett. Az eredmények alapján mindketten továbbjutottak a megyei döntőbe.

Gratulálunk a kiváló eredményekhez, és további sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!

Legyen a zene mindenkié!

Gitárokat, dobokat, szintetizátorokot is kipróbálhattak a 7.b osztály diákjai a Kölcsey Központban. A könnyűzene hangszereit a „Hangszert a kézbe!” program részeként szólaltatták meg. A hangszerekkel való játékos ismerkedés után az Antares zenekar interaktív bemutatót is tartott a könnyűzene hangszereiről.
dehir cikk>>