Általános iskola

A Kicsinyek Kórusa látogatott el a Szent Erzsébet Otthonba

A Svetits Általános Iskola Kicsinyek kórusának csengő hangja töltötte meg 2025. május 30-án, péntek délelőtt a Szent Erzsébet Otthon falait és lakóinak szívét. A gyermekek Deli Gabriella karvezető irányításával többszólamú dallamokat, kánonokat adtak elő, illetve Gyarmati Zsófia fuvolán játszott. Az előadás végén egy ősi ír áldással is kedveskedtek az otthon lakóinak.

„Teremtésvédő iskola” címet nyert a Svetits

„Közös otthonunk, a teremtett világ megóvása korunk egyik legégetőbb kihívása, ugyanakkor lelkiismereti kötelességünk is a jövendő nemzedékekkel és a világot gyönyörűnek megalkotó Teremtő Istennel szemben is. Közös otthonunk, a Föld megóvása keresztény hitünk és életmódunk lényeges, kihagyhatatlan része” (Laudato si’,217)

„Olvasni a világot”

Az „Olvasni a világot” elnevezésű vármegyei olvasóverseny második fordulójában Bráde Zsófia 5.c osztályos tanuló a II. helyezésért járó díjat vehette át az Oktatási Hivatal által szervezett nagyszabású díjátadó ünnepségen.
Büszkék vagyunk örömmel olvasó, kreatív diákunkra, és szívből gratulálunk a gyönyörű eredményhez!

Felkészítő tanár: Mászlainé dr. Nagy Judit

Elismerésben részesült a Svetits

A Debreceni Egyetem ebben az évben is elkészítette a felvételi adatok alapján legjobban teljesítő középiskolák rangsorát.  
Azokat az intézményeket jutalmazta, ahonnan a legtöbb és legeredményesebb diák került be az egyetemre az általános és a pótfelvételi eljárás során. Az elismeréseket és a támogatásokat május 29-én 17 iskola vehette át, közöttük iskolánk, ahogyan az elmúlt évben is.

Tisztelt Szülők!

Ha szeretnék, hogy gyermekük a tanév lezárása után, a vakáció első hetét tartalmasan töltse, akkor szeretettel ajánljuk figyelmükbe az alábbi saját szervezésű programjainkat. 
 • Kalandhét a Svetitsben (1 – 4. évfolyam) 
 • „ÖKOsan a hegyekben” (3 – 8. évfolyam) 
 • Svetits English Sports Week (4 – 6. évfolyam) 

Részleteket a mellékelt plakátokon találhatnak >>

Ablakot nyitottunk a városra

Az őszi „Út a jövőbe” pályaválasztási kiállítás után idén a Szakmafesztiválon is ott voltunk a Dósa nádor téren. Pedagógusaink játékos feladatokkal, általános iskolánkat és gimnáziumunkat népszerűsítő kiadványokkal, apró ajándékokkal várták az érdeklődő családokat, fiatalokat, akik információkhoz juthattak iskolánk képzéseiről, hagyományairól, mindennapjairól. Bízunk abban, hogy egyre többen fedezik fel Debrecen gazdag oktatási kínálatában a Svetits értékőrző, értékközvetítő szerepét.

Májusi túra a bihari csodavilágban

Évzáró alkalmukon a természetjáró szakkör tagjai az országhatárt átlépve, a Bihar-hegység karsztvidékén túráztak. Körtúrájukon a turistaparadicsom központjából, a Pádis-fennsíkról indultak, s hol esőben, hol havazásban, hol ragyogó napsütésben a Ponor- s a Glavoj-rét érintésével tértek vissza a Pádisra. Útjukat hegyi patakok, víznyelők, zsombolyok, hatalmas fenyvesek, didergő tavaszi virágok szegélyezték.
Köszönjük Csikós Dávid tanár úr egész éves lelkes szervezőmunkáját, a remek hangulatú túrákat.
Jövőre is szeretettel várunk minden érdeklődőt!