2021/2022

Ünnepi megemlékezés a gimnáziumban

A 10. évfolyam lelkes diákjai a forradalom és szabadságharc debreceni emlékhelyeinek bemutatásával hangolták rá diáktársaikat az ünnepre, ill. készítették elő a Református Kollégiumba tett látogatásukat, ahol rendhagyó történelemóra és tárlatvezetés keretében bővíthették ismereteiket a város 1848-49-ben betöltött történelmi szerepéről.

további a képek >>

Túra az Upponyi-hegységben

A természetjáró szakkör tagjai 2022.03.12-én az Upponyi-hegységben túráztak. Kellemes tavaszias időben, az útjuk során megtekintették az Eszkála- és a Kalica-tetőről is a Lázbérci-víztározót és a Bükk-hegység vonulatait, valamint a Herkó páter keresztjéhez is felmásztak.

Imádkozunk Kelet-Európa és a világ békéjéért

Megrendülve az ukrajnai háborús helyzettől keressük a konkrét segítségnyújtás lehetőségeit, de imában is hordozni akarjuk a háború áldozatait, a menekülőket, a politikai döntéshozókat. Ezért a nagyböjt folyamán minden hétköznap rövid, közös imát tartunk a békéért a diákkápolnában 14:30-kor. Aki nem tud jelen lenni, lélekben is kapcsolódhat hozzánk az itt található imával, amelyet az iskolanővérek világszerte imádkoznak. Tesszük ezt azzal a hittel, hogy legyőzhető jóval a rossz.

Túra az Upponyi-hegységben

A természetjáró szakkör márciusi túrája az Upponyi-hegységbe vezetett. Kellemes tavaszias időben, az útjuk során megtekintették az Eszkála- és a Kalica-tetőről is a Lázbérci-víztározót és a Bükk-hegység vonulatait, valamint a Herkó páter keresztjéhez is felmásztak. további képek >>