Jutalomkirándulás

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki a Svetits nagy családjához tartozik: szülőket, munkatársakat, diákokat, barátainkat. A Boldogasszony Iskolanővérek (SSND) magyarországi tartományának tagjaként azt a megbízást kaptam, hogy 2024 szeptemberétől ezt a nagymúltú intézményt vezessem. Örömmel és megrendülve vállaltam a feladatot; s azzal a hittel, hogy Isten, aki megkezdte itt a jót, a jövőben is folytatja azt. Bemutatkozásomat néhány szóban szeretném összefoglalni; „hitvallásom” alapjai ezek, amelyekre munkámat és kapcsolataimat is építem.
tovább >>
Kedves Szülők!
Előre is köszönjük, hogy hozzájárulásaikkal támogatják a pedagógiai munkánkat. Befizetéseiket az alábbi számlaszámokon tudják teljesíteni.
Kérjük szépen, hogy a gyermekek étkezési díjait csak a számlák alapján fizessék majd, előre ne utaljanak semmilyen összeget.
tovább>>
A 2024/25-ös tanévet is szentmisével kezdtük. Hálát adtunk a nyár sok-sok ajándékáért. Az Úr áldását kértük közösségeinkre, kegyelméért fohászkodtunk, hogy a ránk váró feladatokat az új tanévben is hittel, örömmel, lelkiismeretesen teljesíthessük. Ebben a szellemben köszöntöttük Sára nővért is, aki ebben az évben igazgatóként kezdi meg munkáját intézményünkben.
Augusztus 28. (szerda) 14:00 – 18:00 – TANKÖNYVOSZTÁS (Mindenki ingyen kapja a tankönyveket.) A kollégisták szeptember 2-án is átvehetik tankönyveiket! Svetitses póló vásárlására, egyenruha átvételére illetve cseréjére is ekkor lesz lehetőség.
Augusztus 28. (szerda) 16:30 – SZÜLŐI ÉRTEKEZLET (7. ÉVFOLYAM)
Szeptember 1. (vasárnap) 13:00 – 16:00 – KOLLÉGIUMI BEKÖLTÖZÉS
tovább >>