Egy kis üveg boldogság

Biztosan veled is történt már olyan, hogy elkapott a rosszkedv és a szomorúság. Bizony, addig-addig üldözött, míg tarkón nem ragadott, aztán fölemelt, mint holmi macskakölyköt, és az arcodba nevetett. Kivillantak szuvas, fekete fogai, vasorra megcsillant a lámpafényben, szemei pedig sárga lángokként égtek. Biztos vagyok benne, hogy egyszer-kétszer téged is meglátogatott őkelme, de levertséged dacára sikerült kitenned a szűrét. Csakhogy nálam egy alkalommal kicsit tovább időzött.
Akkorra már egészen fekete kedvem lett. Óriássá nőtte ki magát a kórterem, ahol feküdtem, a folyosókról beszivárgó tisztítószer illata meg belefúrta magát az orromba. Olyan levert voltam, hogy az ablakon elterülő szürke esőcseppek is vidámabb látványt nyújtottak nálam. Egyszóval hozzám költözött a nagyságos. Mert hát milyen legyen az ember, ha megbetegszik? Hogy aludjak, úgy könnyebb lesz? Csak hát a folytonos forgolódástól nem jön hamarabb álom a szemünkre. A sötétben pedig eszedbe jut minden bajod egyetlen orvossága. Fény! Fény kell nekem! S már nyúltam is volna a villanykapcsoló gombjáért, mikor hirtelen aranyszínű izzás gyúlt mellettem.
Csinos, régi lámpás himbálózott fejem fölött derűsen szórva a világosságot. Aztán még egy, majd még egy. Végül egy tucat tündérszépségű lámpa alkotott füzért a szobában, meleg fénnyel világítva meg azt. Megdörzsöltem szemeimet, és izgatottan ültem fel. Csoda, varázslat? Csak nem? De nem, lehetetlen hogy álmodjam! Ezt megcáfolni látszott egy pár cipő halk kopogásának a zaja. A léptek egyre közeledtek, majd egy szempillantás alatt, mintha a földből nőtt volna ki, egy furcsácska alak állt meg az ágyam mellett.
A fiatal férfinak kedves arca, barna, szélfútta-kócos haja volt, fején zöld bársonycilinder trónolt. Ugyancsak zöld zakót viselt, halványsárga inggel, szürke nadrággal, csatos cipővel. Nagyjából úgy festett, mint azok az urak a Jane Austen- regényekben. Fehér kesztyűs kezében hosszú sétapálca volt, amelynek a feje borzot vagy rókát formázott, kinek mi tetszik. Én, szó mi szó, le voltam nyűgözve.
- Üdv néked, kisasszony! - biccentett az úr barátságosan, és a kezét nyújtotta. Szerencsére elég régi filmet láttam ahhoz, hogy tudjam, mit kell ilyenkor tenni, s különben is, mi ez, ha nem egy álom? Hát sietve megráztam a kezét.
- Üdvözlöm! - biccentettem elegánsan, mire amúgy is kócos hajam csomós bogként hullott arcomba. Igyekeztem minél fejedelmibben összeszedni magamat. - A nevem Szofi! -Valójában Kiskirálylány Pöttyös Szófia, de ez túl kacifántos név, és különben is a testvérem ragasztotta rám. Van, akinek nem elég szellemes a Takács Szófia.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Én Bátor vagyok - végignézett rajtam. - Látom, indulásra készen állsz, csodálatos!
- Tessék? - tekintettem csibesárga pizsamámra, cseresznyepiros mamuszomra.
- Jól hallottad, bizony! Megismételhetetlenül fantasztikus utazásra hívlak! Mehetünk?-mosolygott rám, és kézen fogott. Majd nemes egyszerűséggel kivezetett engem az ajtón. Nem tiltakoztam.
A kórházi folyosó kihalt volt, és a semmibe vesző, hosszú lámpafüzért leszámítva kissé sötét. Szorosan megmarkoltam Bátor kezét, és magamba szívtam a belőle áradó hűvös fenyő- és vadvirág illatot. A nyár volt a kedvenc évszakom. S épp csak átfutott fejemben a gondolat, már árnyas erdő mélyén sétáltunk, fölöttünk a halvány fényű lámpák sora. A kórház folyosója eltűnt, mintha nem is létezett volna, az utolsó halványkék csempe egy kis bokor pitypang mellett szomorkodott, oda nem illő módon. Ámulva néztem fel a víztisztán kék égre a lombkoronák résein. A kórházi szobám ablaka kora novemberi, szürkés, havas utcára néztek. Bátor felnevetett.
- Tetszik? Csakis a te kedvedért.
- Álomszép! - sóhajtottam, amint szemügyre vettem egy apró pillangót. Álomszép, szó szerint.
- De hova megyünk? - kérdeztem izgatottan. Titkon Meseországra számítottam.
- Egy kis ünnepséget szerveztünk neked pár baráttal, tekintetbe véve a mostanság rajtad uralkodó, km... tudod mit.
Ekkor ismét eszembe jutott az a kényelmetlen és fásult, rossz érzés, Szomorúság úr kellemetlen jelenléte. Hirtelen beborult az ég, eltűnt a nap, halk eső kezdett szemerkélni. Jeges szelek vágtak mellbe, és a fák hullatni kezdték leveleiket.
- Ejnye, Szofi! Ne engedd! - nyögte Bátor, és valahonnan, ki tudja honnan, egy esernyőt varázsolt elő. - Elázunk, ráadásul kár elrontani ezt a szép nyári napot.
Megvontam a vállamat. A rosszkedv makacs társ volt.
- Akkor szaporázzuk! - sóhajtotta beleegyezően Bátor, és egy órát húzott elő mellényzsebéből, olyan szépségesen régit, láncosat. - Már ott kéne lennünk! - morogta, és kicsit gyorsított. Csattogva, pocsolyákon át ugrálva, evickélve igyekeztem lépést tartani vele.
Mire feltűnt előttünk a nagy, téglavörös ház, már teljesen átázott a mamuszom. A kedvem is átázott, szürkés létől csöpögött. Ezen még a meghitt külsejű ház, a borostyánnal befutott falak, a kékesszürke, cifra díszítésű eresz, a párkányon virító muskátlik, petúniák, estikék kisasszonyos bája sem segített. Bátor lovagiasan kinyitotta előttem a nagy, sötét fából készült ajtót és betessékelt.
- Isten hozott nálam, vagyis, már megbocsáss, Nálad! Szép, ugye? - kérdezte büszkén.
Valóban szép volt. Halvány, sárgás falak, a falakon régi képek, óriási kandalló a sarokban, puha, kopott díványok, kárpitozott kanapék. Karmos, oroszlánlábú asztalkán egy kannányi tea gőzölgött, messziről hirdetve a csipkebogyó finom illatát. Körös-körül magas, a mennyezetig érő szekrények, melyek régi vágású könyvekkel voltak tele, és apró emléktárgyakkal. Az úgyszintén hatalmas ablakokat nehéz, vöröses brokátfüggönyök keretezték. Csodálatos volt.
- Foglalj helyet! - nyomott le egy nagy, öblös fotelbe vendéglátóm, és kezembe nyomott egy csésze teát. Aztán villámgyorsasággal fordult sarkon, a csengőszót hallva.
- Na végre hogy! - kiáltotta lelkesen. Ajtócsapódás hallatszott az előszobából, majd egy halk, női hang.
- Hát itt van? - búgta. Azután szaporán kopogó léptek indultak meg felém, s mire felocsúdtam, belépett a szobába a hang tulajdonosa is.
Magas, kecses, finom, szőke hölgy volt az, hosszú, bíbor ruhában, kezében hangszertokkal. Arcán nyoma sem volt csodálkozásnak, hogy egy enyhén saras kislány kuporog a zöld díványon, csak őszinte örömnek. Suhogva hozzám vitorlázott, és leült mellém.
- Édes Istenem! De régen várok erre a pillanatra! Komolyan, már szinte elvesztettem a reményt, hogy valaha is találkozunk. Oh, de ne haragudj, hogy így lerohantalak! A nevem Szép Dal.
Milyen furcsa név! Ehhez képest a Bátor átlagosnak mondható! - futott át a fejemen. De Szép Dal mosolya láttán már nem tűnt fontosnak az, hogyan hívják.
- Te vagy a legkedvesebb barátom! Ha zenélek, csak neked teszem! - mondta lelkesen.
- Nekem? - vontam fel a szemöldökömet. - De hát. Szép Dal, kedvesem ezt inkább akkor mondjuk el, ha a többiek is megérkeznek! - szólt közbe Bátor, aki újabb adag teát hozott.- Légy türelmes, és addig is játssz nekünk valamit!
Nem kellett soká noszogatni, Szép Dal egy félmosoly következtében kinyitotta a hangszertokot, és elővett belőle egy szép mívű hegedűt. Vidáman rám hunyorgott, majd elkezdett rajta játszani. Nem tudom, milyen lehet a csoda, a szépség vagy a boldogság zenébe öntve, de Szép Dal játéka mintha mindezen fogalmak tökéletes és harmonikus összességeként zengett fel. Beleremegtem a hegedű hangjába, és éreztem, hogy eltűnik belőlem a fojtó sötét, mintha nem lenne hely másnak, csak a hegedűszónak. Még soká hallgattam az egymásba érő, futkározó, nevetni, örülni hívó dalokat, mígnem egyszercsak véget ért a zene, és a nő várakozó mosollyal engedte le a hangszert.
- Nos?
- Ó, te minden dalt ilyen szépen játszol? - sóhajtottam. A nő erre őszinte kacagással felelt. -Én csak ezt az egy dalt játszom!
- Tessék? - hökkentem meg.
- Ezt az egy dalt játszom, és mivel ez a te dalod, gyönyörűséges, hát nem is tudnám máshogy játszani. Nem rajtam múlik, hogy mindig ilyen szép! Csak néha egy kissé elhalkul, van olyan, hogy nem hallja más, csak én. De tudom, hogy valójában mindig ott szól benned!
Elmosolyodtam, és éreztem, hogy felfénylik a lelkem. Megszorítottam Szép Dal kezét, és sugárzó mosolyt vetettem rá, majd pedig az elégedetten somolygó Bátorra, aki azon nyomban felpattant, mikor a csengő ismételt berregése vágott a köztünk lévő csendbe.
- Megjöttek! - jegyezte meg rövid mosollyal Szép Dal.
S valóban, egy pár pillanat múlva korosodó, idős nénike viharzott be a szalonba. Gömbölyded alkatára, lila, fodros ruhájára csak egy pillantást vethettem, mert a következő másodpercben a nyakamba vetette magát úgy, hogy csaknem felborított. Őszes haja az orromat csiklandozta, miközben csontropogtató, erőt próbáló ölelésébe zárt. Alig kaptam levegőt.
- Óh, gyönyörűségem! Hát végre, hogy itt vagy! Annyira örülök, hogy látlak! - hadarta.
- Ugyan már Mamácska! - jegyezte meg epésen Szép Dal - Így csak megijeszted!
- Valóban, valóban - engedett el zavartan a nénike, és megigazította megbomlott kontyát, kis, kerek szemüvegét. Elmorzsolt egy örömtől fényes könnycseppet, és megcirógatta az arcomat. Érintése nyomán hasonlóan forró hullám csapott meg, mint amilyet Szép Dal játéka közben éreztem. Felhevült a szívem, és szárnyra kapott a lelkem. Boldogan pattantam fel, és öleltem meg Mamácskát, aki úgy tűnt, csaknem olyan boldog, mint én.
- Igen, igen kedveském! - köszörülgette torkát - Én is így érzek, elhiheted, de most át kell neked adnom valamit! - simogatta meg a fejem búbját, majd egy nagy, fonott kosarat vette elő. Kíváncsian kukkantottam bele, de egy kicsit csalódtam. Csupán egy tucat kis, színes üvegcsét láttam benne, belsejükben papírtekercsekkel.
- Mi ez? - kérdeztem, felemelve egy kék üveget.
- Jókedv! - rikkantotta a nénike. - Palackozva: múlt nyár, mikor elmentél a szüleiddel a strandra. Ez pedig - emelt fel egy másikat - boldogság, palackozva: mikor megszületett a kistestvéred. De van még itt nevetés, tánc, remény, áhítat, imádság, csodák, megrázóan szép pillanatok, új és régi barátságok, szép emlékek. egyszóval minden jó. A tiéd!
Szólni sem tudtam a meglepetéstől. Kinyitottam az egyik üveget, és kihalásztam belőle a kicsire összesodort papírdarabot. Vidámság- az a délután, amikor biciklizni mentél a barátaiddal... - kezdődött az emlék leírása. Alatta egy képecske volt, a napfényesen szép biciklitúráról. Tényleg, milyen vidám nap volt! Lelkesedésem az egekbe szökött. Nem mind az ő érdeme ám! - hallatszott egy új hang. Odakaptam a fejemet, és megláttam a belépő Bátort oldalán egy kedves, fiatal lánykával. A teremtés vígan odaszökdécselt hozzám és szélesen megölelt. Majd eltolt magától, úgy mért végig. Szerteszét álló, vörös haja, pimasz, vidám szeplői kobold királylányos külsőt kölcsönöztek neki.
- A nevem Kis Csoda. Az emlékeket én gyűjtögettem össze, a jó érzésekkel együtt. Mamácska pedig elrakta őket, és beleszőtte a szeretetét. Igazi kincsek, vigyázz rájuk!
- Köszönöm! - dadogtam, nem jutva szóhoz. - De ne haragudjatok, még mindig nem tudom, hogy kik vagytok!
Négy szelíd, kedves, barátságos hang nevetett fel.
- Mi vagyunk a te szíved őrei! - kuncogott fel ismét Kis Csoda. - Én vagyok az, aki összegyűjti a mosolyaidat, a szép emlékeidet, a vidám és meghitt pillanatokat, mindent, amit te szépnek tartasz. Mamácska elteszi őket szépen rendszerezve, meghinti őket szeretettel, törődéssel, gondoskodással. Szép Dal a te lelkedben zengő zenének egyedüli, legkitűnőbb ismerője. Vigyáz, hogy a dal sose szűnjön meg benned szólni. Kemény munka ám, de nekünk nincs ennél nagyobb öröm.
- Valóban? - sóhajtottam.
- Elvégre a mi szeretetünk végtelen, és már a te létezésed tudata is felfoghatatlanul gazdaggá tesz minket. Nekünk Te vagy a legcsodálatosabb lény a földön - mosolyodott el. - Mindig veled vagyunk, de sokszor, ha nagyon szomorú vagy és elkeseredett, hajlamos vagy elfeledkezni rólunk. Pontosan ezért kerestünk meg ma téged, ezért jöttünk össze erre a kis ünnepre.
- De sajnos indulnunk kell, mivel mindjárt felébredsz - lépett közelebb hozzánk Bátor sürgetően. Felébredsz? Fájdalom hasított belém, nem akartam még elmenni.
- Semmi baj! - szólt vigasztalóan Szép Dal -. Mi mindig itt leszünk, és várunk rád!
- Bizony, kedvesem! - csókolt homlokon Mamácska. Majd legnagyobb bánatomra hátralépett a többiekhez. Ott álltak: a három csodás, fantasztikus személy, az én szívem őrei, a jobbomon pedig Bátor. Egy utolsó mosoly, és lassan elhalványodtak, elmosódott az alakjuk. Ébredeztem.
- Bátor! - fordultam sietve hozzá, attól tartva, hogy hirtelen ő is semmivé foszlik. De megbízhatóan szorította a kezemet - Bátor, a te feladatod micsoda? Nem mondtad el. -halkult el a hangom. A furcsácska, kalapos alak elmosolyodott.
- Én vigyázok rád, felsegítelek, ha elesel, és vezetlek, ha nem találod az utat. Egy szavadba kerül, és én ott leszek veled, s ha akarod, együtt ismét meglátogathatjuk őket. - Éreztem, ahogy megkönnyebbülök.
- Köszönöm! - suttogtam, és hagytam, hogy zöld cilinderét megemelve eltűnjön.
A kórházi szobában ébredtem fel. Bár szinte minden álmomat elfelejtem reggel kijózanító pillanatában, erre az egyre élénken emlékeztem. Körülnéztem, csak a biztonság kedvéért, de sehol sem láttam a lámpákat, vagy kedves barátaimat. A mamuszom tisztán szárazon várt rám az ágy mellett, sárfoltnak nyoma sem volt. Tűnődve hevertem vissza, azon töprengve, hogy vajon miért van hiányérzetem, most, hogy eltűnt a szomorúság? Ám ekkor valami kemény, hideg nyomódott a hátamnak. Fölültem, és felkaptam az ágyamon heverő apró kis üveget. Remegő kézzel húztam ki a dugócskát, és a tenyerembe ejtettem a papírtekercset. Lélegzetvisszafojtva olvastam.

Boldogság - November 5, reggel, 9.00 óra - Meggyógyultál!

S ekkor felzengett bennem Szép Dal hegedűjének hangja.

Kéry Anna Lilla, Debrecen, 2011.

Felkészítő tanár: Erdeiné Poráczki Judit

ökoiskola

Általános iskolás kisdiák
Svetits-nap
Termények megáldása-óvoda
Svetits-hetek előadásán
Szalagtűző műsor
Óvodai karácsony
Kollégiumi beavató
Máriapócsi zarándoklat
Mikulás műsor az általános iskolában
Gimnáziumunk röplabda csapata
Gimnáziumi évnyitó
Szalagtűző
Kaláka együttes koncertje
Sítábor
Karácsonyi kézműveskedés
Gimnazisták klubja
Diákelőadás a Svetits-héten
Svetits-nap
Évnyitó az általános iskolában
Svetits-cukrászda
Farsang az általános iskolában
Általános iskolás kisdiákok
Karácsonyi műsor a gimnáziumban
Karácsonyi műsor
Nyakkendőátadó műsor
Szeptember 2019
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6